NEHÉZ VEZETŐI HELYZETEK KOMMUNIKÁCIÓJA

A KÉPZÉS CÉLJA: 

A résztvevő vezetők megismerkedjenek azokkal az alapvető kommunikációs eszközökkel és azok gyakorlati használatával, melyekre szükségük van, mint vezető.

Tréning

Vezetői kommunikációt fejlesztő tréning.

A képzés 3×1 napos.
Hetente egy alkalom egy oktatási nap kerül megrendezésre, hogy ne legyen annyira megterhelő a vezetőknek és ne veszítsenek több napot az adott hétből.
A képzéshez szükséges technikai eszközöket biztosítjuk (jegyzetelés, toll, papír, dosszié stb.)

 

Időpontok

Első képzési nap:

Második képzési nap:

Harmadik képzési nap:

Helyszínek

A tréning helyszíne:
Szombathely
Vadász Panzió és étterem

Pontos cím:
Szombathely, Szent Imre herceg utca 59, 9700

„Egyetlen nap sem vész kárba, melyen tanultál valamit.”

CÉGEK, AKIKNEK MÁR BIZONYÍTOTTUNK!

VISSZAJELZÉS KÉRÉSE BEOSZTOTT KOLLÉGÁTÓL A VEZETŐI MŰKÖDÉST ILLETŐEN

Tudtad, hogy a vezető megítélése egyértelműen a viselkedésétől és a kommunikációjától függ?

Ha ez igaz, miért is ne fejlesztenéd Te is a vezetői kommunikációdat? Akarj jobb, eredményesebb vezető lenni!

Képzeld el azt az ideális állapotot a cégednél, amikor munkatársaid úgy dolgoznak, hogy teljesen magukénak érzik a céget, eszük ágában sincs felmondani, többet teljesítenek, mint amit elvársz tőlük, rajonganak érted, betartják kéréseidet. Jól hangzik ugye? Mindezt elérheted, ha megfelelőképpen kommunikálsz velük.

Ki lesz a trénered a képzés során?

Tanulni soha nem késő, ám mindig hasznos! Tanulj olyan mentortól, akik már több, mint 24 éve vesz részt a nagyvállalatok menedzsereinek és felső vezetőinek képzésében.

Dr. Mosonyi Tamás

  • A Szóműhely Consulting tréning cég alapítója és vezetője
  • 24 év tréneri, oktatói tapasztalat
  • 15 év saját tapasztalat multinacionális környezetben
  • 12 év főiskolai, egyetemi oktatói tapasztalat
  • Orvostudományi egyetemi végzettség
  • Nemzetközi marketing szakértői diploma

HIBÁS TELJESÍTMÉNY VÉGETT BEKÖVETEKEZŐ BESZÉLGETÉSEK

24 évnyi nagyvállalati és vállalkozói vezetői kommunikációs tapasztalat három napba sűrítve.

VISSZAESŐ TELJESÍTMÉNY ESETÉN TÖRTÉNŐ BESZÉLGETÉS

PRÓBAIDŐ ALATTI VISELKEDÉSSEL SZEMBENI KRITIKA ADÁSA

BESZÉLGETÉS MUNKATÁRS GYAKORI BETEGÁLLOMÁNYA ESETÉN

BESZÉLGETÉS MUNKATÁRS BÉREMELÉSÉRŐL, A MUNKATÁRS KEZDEMÉNYEZÉSÉRE

KÉNYES HELYZETEK KEZELÉSE

NÉPSZERŰTLEN INTÉZKEDÉS KÖZLÉSE, BEJELENTÉSE

HA KÉT DOLGOZÓ ÖSSZEVESZIK. VEZETŐI KONFLIKTUSKEZELÉS A DOLGOZÓK KÖZÖTT

HA FELMOND EGY JÓ MUNKATÁRS

AZ ELBOCSÁTÁS KOMMUNIKÁCIÓJA

Hogyan épül fel a képzés?

Ez a tréning gyakorlat centrikus. Mit jelent ez? Egész pontosan azt, hogy számos szituációs gyakorlatban fogsz részt venni. Ajjjaj!!! Most megijedtél? Szerintünk sokkal rosszabb, mikor olyan munkatársaid mondanak fel a te hibádból, akik amúgy eredményesek, hasznosak a céged szempontjából. Lesznek kiscsoportos gyakorlatok is, melynek eredményeit neked kell bemutatnod a többiek előtt. Ez is javítja a magabiztosságodat. Ez pont kapóra jön majd a vezetői kommunikációd során, ugyanis a beosztottak pont ezt várják el egy vezetőtől, hogy legyen magabiztos.

Tudtad, hogy az emberek jelentős része jobban fél a nyilvános szerepléstől, mint a haláltól?

  • A képzés nyitott képzés, több cégtől is lesznek résztvevők.
  • Akár egy vezető kolléga is delegálható .
  • Cégek számára természetesen önállóan is rendelhető a képzés, ha tudnak megfelelő létszámot kiállítani.
  • A képzésen kávészüneteket és ebédet biztosítunk.

EZEN A TRÉNINGEN NINCS JÓ VAGY ROSSZ VÁLASZ, CSAK EMBEREK VANNAK, AKIK SZERETNÉNEK FEJLŐDNI. AKARJ TE IS!

„Minél többet tanulsz, annál jobban lemaradnak a versenytársaid!

Kinek ajánljuk ezt a vezetői tréninget?

„Amit ma megtehetsz, megteheted holnap is, de lehet, hogy már késő lesz.”

Milyen eredményre számíthatsz, ha elvégzed ezt a kétnapos vezetői kommunikációt fejlesztő tréninget?

ÖSSZESSÉGÉBEN SOKKAL EREDMÉNYESEBB LESZ A CSAPATOD, EZÁLTAL A CÉGED IS!

Miért gondolom, hogy segít neked ez a továbbképzés?

Miért gondolom, hogy hiteles segítséget nyújthatunk számodra a vezetői hatékonyságot fejlesztő tréningünk után?

Magamról tudom, (Mosonyi Tamás) hogy amikor 30 évesen vezetővé váltam, mennyi nehézséggel kellett szembe néznem. Szerencsére számos vezetői képzésen vehettem részt, (a multinacionális cégek sokat költenek erre) így egyre kevesebb hibát vétettem.

Egyértelműen eredményesebb volt a csoportom, sikeresebbek lettünk, érthető, hogy nőtt a jövedelmem is.

Emlékszem mennyit szerencsétlenkedtem, amikor az első vezetői beszélgetéseket meg kellett tennem felelős vezetőként.

A beosztottjaim számára nem volt kérdés, hogy én vagyok a vezető, ám én tele voltam kétségekkel, vajon jól csinálom, helyesen kommunikálok?

Ha Te is érzed, hogy van még hová fejlődnöd, akkor itt a helyed. Bátran jelentkezz erre a képzésre.

„A leghasznosabb tudás a saját tudatlanságunk felismerése.”

3 nap

Mennyibe kerül a képzés?

74.900 / fő + ÁFA / nap
  • 3 egész napos képzés
  • Képzési segédanyag, mely segítségedre lesz a képzést követően is
  • Bekészítés délelőtt és délután (sós-, édes aprósütemények, kávé, tea, üdítő)
  • Ebéd a tréning mindkét napján

„Aki nem hajlandó a tudásra áldozni, az nem számol a tudatlanság költségével.”

Foglald le a helyed!

Korlátozott a helyek száma, így ha nem szeretnél lemaradni, akkor regisztrálj még ma!

A  jelentkezésed követően az általad megadott e-mail címen vesszük fel veled a kapcsolatot és egyeztetjük a további lépéseket