Kommunikáljunk tudatosan!
Nehéz helyzetek és nehéz emberek kezelésénél a legfontosabb elvünk a tudatosság legyen.
Azt, hogy miként reagálunk egy helyzetre több dolog határozza meg. Egyrészt hordozunk ősi információkat, másrészt életünk során elsajátítunk szüleinktől, testvéreinktől, távolabbi rokonainktól, ismerőseinktől, médiából stb. valamiféle kommunikációs formákat, eszközöket, amelyeket bizonyos helyzetekben használunk.
Olyan nincs, hogy nem kommunikálunk sehogy, mindenki kommunikál valahogy, jól, vagy rosszabbul, de kevesen vannak annak tudatában, hogy ezek minták.
Egyrészt ősi minták, másrészt tanult minták.
Valójában akkor leszünk eredményesebbek, ami a kommunikáció kimenetelét illeti, ha tudatosan választjuk meg a kommunikációs eszközeinket a mindenkori adott helyzethez, legyen az bármilyen könnyű vagy nehéz helyzet.
Ha ösztönös folyást engedünk érzéseinknek, akkor azok elvihetnek minket nem kívánt irányba, vagy leránthatnak minket a mélybe, vagy engedik, hogy eluralkodjanak rajtunk félelmeink.
Egy általunk nehéznek ítélt, stresszes helyzetben ösztönösen kétféleképpen reagálhatunk, vagy támadunk, netán visszatámadunk, vagy próbálunk kimenekülni a kellemetlen szituációból. Ez mindig attól függ, hogy milyennek értékeljük pozíciónkat az adott pillanatban az adott helyzetben. Ezeket a mechanizmusokat ősi ösztönök szabályozzák. Ezt mutatja a csatolt ábra is.

Itt kerül képbe a tudatosság: ezt az ösztönös alapprogramot felül kellene írnunk, és egy úgynevezett „tudatos reakciót” érdemes választanunk. A legfontosabb, hogy ne adjunk teret ősi ösztöneink diktálta megnyilvánulásnak!
Vegyünk példának egy olyan nehéz helyzetet, amikor verbálisan megtámadnak minket, mondjuk „beszól” valaki, vagy netán ítélkeznek felettünk. Ilyenkor vagy elengedjük a fülünk mellett a támadó szavait, vagy reagálunk rá, de kommunikációnk semmiképp ne legyen támadás.
Itt nem jó tanácsot ad az a magyar közmondás, hogy „szemet szemért, fogat fogért”. Ha ugyanis visszatámadunk, akkor tovább mélyül a konfliktus és a végén mindketten veszítünk. Ez egyértelműen egy vesztes-vesztes helyzet lesz.
Lehetséges verzió azonban az is, hogy elengedjük a fülünk mellett a támadást. Úgy értékeljük, hogy nem érdemes visszaszólni, nincs komoly jelentősége az ügynek.
Például valaki ránk szól, hogy :
„Nem látja, hogy mellé dobta a szemetet?! Az ilyenek miatt ilyen a város.!”
Egyszerűen csak továbbmegyünk és 2 másodperc múlva már el is felejtettük az egészet. Nem generálunk további konfliktust belőle, megnyugtatjuk az ego-nkat, hogy nem érdemes harcolni, nem sértették meg az önérzetünket, az életünket boldogan tudjuk tovább élni anélkül, hogy kitépnénk a szívét a helyéről a másik embernek. Egyébként is igaza van, a szemétnek a szeméttartóban van a helye.
Van természetesen olyan helyzet, amikor úgy döntünk, hogy reagálunk a másik sértésére, de akkor sem ősi módon, visszatámadva, hanem átgondolva a helyzetet valamilyen asszertív technikát használunk. A fent vázolt esetben például használhatjuk a „hiba beismerése” kommunikációs technikát. Ez valahogyan így hangzik:
„Igaza van, valóban mellé esett, elnézést. Köszönöm, hogy szólt.”
…és szép nyugodtan tovább megyünk.
Összefoglalva, bármelyik lehetőséget is választjuk, legyünk tudatában annak, hogy azt tudatsan tettük. Mérlegeltünk, átgondoltuk, hogy milyen lehetőségeink vannak és hoztunk egy döntést. Nem pedig ösztönösen reagáltunk.
Ha tetszett ez a cikk, nézz bele ingyenes egy órás videóanyagunkba!
A linket itt találod:
Kommunikációs tréning – 2024